Az európaiak cukrot kezdtek tenni a teába, keleten, ahonnan ez az ital származott, sót adtak az infúzióhoz. A nátrium-klorid szemcséi mellett a keleti népek más, ugyanolyan szokatlan módszerekkel is felfedhették a tea összes előnyét és ízét.
Tea legendák
A sós tea sok ázsiai országban hagyományos ital. A legenda szerint a kínai Shen Nun, aki a második császár és az isteni gazdálkodó volt, minden ismeretlen növény hatását tesztelte magán. Miután Shen Nong leereszkedett a hegyekből és szomjas volt, eső után nedves levél hullott rá a közeli bokorról. Az isteni gazda úgy döntött, hogy megpróbálja.
Van egy másik változata a tea legendának. Shen Nong figyelte a parasztok munkáját és forralt vizet. A közeli teásbokor levelei forró vízbe hullottak a széltől. A császár felhívta a figyelmet a kapott forró víz gazdag színére, és úgy döntött, hogy megissza a kapott levest. Az ital íze nem okozott csalódást a nagy és félelem nélküli uralkodónak.
Különböző receptek a sós tea készítéséhez
Az ősi sós teát a következőképpen készítették el: a levelek szorosan lapos süteményekké gördültek és kissé megpirultak. Az így kapott "palacsintákat" egy kerámia edénybe tettük, és forrásban lévő vízzel megfőztük, sót, gyömbért, hagymát és fűszereket adtunk hozzá.
Van egy másik, korszerűbb recept: a teát egy pohár forrásban lévő vízzel öntjük, és addig infundáljuk, amíg a mérete harmadával csökken, az infúziót leszűrjük, forró tejjel hígítjuk és sózzuk. Ezután ezt a keveréket alacsony lángon állítjuk további 15 percre. Forró teát öntöttek tálakba, néha diót vagy egy darab vajat tettek bele ízlés szerint.
Tibetben a tea valamivel később jelent meg, és teljesen más módon készítették. De a tibeti recept tartalmazott sót is. A tibeti tea nagyon tápláló volt, és célja a fáradtság gyors enyhítése és a nomádok megfiatalítása volt. A teát a következőképpen készítették el: 50-75 g préselt pu-erh teát szilárdan főztek egy liter vízzel, 100-125 g jakvajot és sót adtak hozzá. A teát addig vertük, amíg homogén sűrű folyadékot nem kaptunk.
Sok szarvasmarha-tenyésztéssel foglalkozó pusztai nép még mindig iszik teát sóval: kalmikok, kirgizek, mongolok és türkmének. Receptjük hasonló a tibetiéhez, zöld tea "téglákon" (préselt) alapul. A só mellett a teve, tehén- vagy juhvaj, tej vagy tejszín további összetevőként működik. Néha ezen összetevők helyett finom szemeket vagy vajjal sült lisztet adnak a teához. Rendszerint kevés vizet adnak hozzá, néha egyáltalán nem öntik, és a sós teát teljes egészében tejben készítik el.
Kínában a tengeri teát tartalmazó zöld teát ellenszerként és gyógyszerként használták. Úgy gondolták, hogy ez az ital véd a rák ellen és idegi rendellenességeket kezel. A tibeti nomádok számára pedig a sós vajas tea táplálkozási tulajdonságai voltak fontosak. Ez az ital segített fenntartani az erőt és a víz-só egyensúlyt a hegyekben tett hosszú túrák során.
